2014. február 6., csütörtök

Szülinapi zsúr ötletek

Már régóta írni akartam egy olyan bejegyzést, amiben összegzem a szülinapi partik során szerzett tapasztalataimat, illetve ötleteket gyűjtsek. Bejegyzésem azok számára lehet hasznos, akik otthon kertben, vagy lakásban tartják csemetéjük éves buliját, és mindent maguk szeretnének megszervezni. Kislányom téli gyermek így ő minden alkalommal kicsinyke lakásunkba invitálja barátait, kisfiam viszont nyári, ezért a legelső partijára minden ovis társát, és még az óvónénijét is elhívta. Én nem szeretem korlátozni a meghívható gyerekek számát, mert nem érzem fairnek, hogy valaki csak azért maradjon otthon, mert neki nincs hely, vallom a "sok jó ember kis helyen is elfér elvet".Bár az is igaz, hogy szerencsére mindig sikerült bizonyos kereteken belül maradni, és arra is kíváncsi lennék mások, hogy limitálják a résztvevők számát, és hogy győzik meg a gyermeküket erről.
Sok-sok oldalt böngésztem végig, ahol remek dekorációs ötletek és kiváló receptek voltak /pl. http://parentia.hu/gyerek-zsur/, viszont keveset találtam olyat, ahol a játszható játékokról esett szó. Leírom, hogy mi mivel foglaltuk le a gyereksereget.


A kert eleve jó terep, mert nagy szabadságot ad. Itt is érdemes a megérkezésekre időt hagyni. Én előkészítettem a homokozót, egy szőnyeget játékokkal, székeket, enni, innivalót.
Nem rakok ki édességet az elején, vagy csak keveset. Nálunk nagyon jól bevált a kiflikarikákból készített szendvics /és csak az volt az asztalon/, így fogyott is rendesen.
Ezután csináltunk gyümölcsevő versenyt, ezután raktam csak ki a nassolnivalókat.

Játékok:

Kerti játékok: /3-7 évesig/

- cukorka keresés a kertben /erre egy alternatíva, ha köveket, vagy üveggolyókat csomagolunk be alufóliába, szétszórjuk a fűben, és azt kell megkeresni.
- Gyertek haza ludaim /mondókás játék/
- Elvesztettem zsebkendőmet /mondókás játék/
- célbadobós /karikával rá kell találni egy botra, vagy felállított dobozokat kell puha labdával ledobni/
- célbalövés vizipisztollyal
- óriás buborék eregetés /az óriás buborék receptjét már leírtam/
- buborékok eregetése, és a gyerekek hosszú lufikkal lecsaphatják a szálló bubikat.
- Halacska horgászás lavórból mágneses horgászbottal.
- Egyensúlyozó verseny. Pl. almát kell egyensúlyozni a fejen, vagy diót kell vinni fakanálon.
- Muffin vagy keksz díszítős. Akinek elég nagy a konyhája,annak lehet bent is. Én csokis muffinokat sütöttem, pudingos csokikrémet nyomtam rájuk, és cukormázból készítettem gyurmát, és mindenki elkészíthette a sajátját. Ennek egy egyszerűbb változatakész keksz kidíszítése kapható cukormáz nyomókával, vagy csokimáz nyomókával. /Ez az örökmozgókisfiamat is lefoglalta/ Mi a gyerekeimmel szoktunk folyékony , hígabb sajátkészítésű cukormázzal is díszíteni, Ilyenkor kis tálban vannak a színes mázak, és szívószálaknak levágom ferdén a végét, és ezt mártjuk a cukormázakba. Szerintem jobb mint a zacskós változat, kevésbé leszünk maszatosak.
- Lopakodó róka: A csősz háttal áll, és a rókák óvatosan lopakodnak feléje. Hirtelen megfordul, a rókák megállnak, aki mozog, az kiesik.

Benti játékok:

- Csön-csön gyűrű. Lelünk, vagy állunk körbe, titokban körbeadogatjuk a gyűrűt, és ki kell találni hol van
- találóskérdéses kincskereső /újságból kivágtam színes képeket, felragasztottam celluxszal fiókokra, szekrény oldalára, székre,stb. rejtettem szaloncukrot a kép mögé, kerestem a képekhez találóskérdéseket. Aki kitalálta a megfejtést,annak meg kellett keresni a képet, és övé lehetett a cukorka.
- Vettem egy csomó műanyagpoharat, és abból lehetett építeni nagy tornyot. Versenyeztünk milyen magasra lehet építeni.
-Lógatott gyümölcs /alma,körte/ evő verseny. Nálunk van galéria, erre kötöttem fel szeletelt megpucolt almákat, és ezeket kellett hátratett lézzel megenni.
- Gyümölcsevés pálcikával. Az előbbi változata, csak tányérból kell a felszeletelt gyümiket pálcikával megenni. Ez azért is jó, mert mindenki eszik gyümölcsöt is nemcsak csokit.
- Találóskérdés kártyák. /Egyszer vettem egy csomag kártyát, aminek az egyik felén találóskérdés volt, másik felén rajzolva a megfejtés. Ennek nagy sikere volt a kislányom szülinapján. /Kis ajándékokkal is lehet jutalmazni az okos megfejtőket, de arra is figyelni kell, hogy ne csak egy két gyerek arassa le a babérokat, én ilyenkor szóltam, hogy" te ügyes vagy, sokat megfejettél, most kicsit várjál, hogy a többiek is válaszoljanak", vagy "segíts nekik"
- táncolás /tánc közben állítsuk meg hirtelen a zenét, és mindenkinek valamilyen pózban kell maradnia, ha újraindul a zene, akkor újra táncolhat/
- láttam már kicsit nagyobb lakásban jól működött a tűz, víz, repülő játék is, persze, csak akkor, ha jól be van határolva, hova is kell menni, és mit kell csinálni
-nagy sikere volt a térképes kincskeresős játéknak is, amikor anyuka lerajzolta a lakás egy-egy részletét, és elrejtette az első papirt a második helyről/komód rajza/ egy meghatározott helyen /pl. fiókban/, és meg kellett keresni a második helyet, majd a második helyen, a komódban volt a harmadik helynek a rajza /pl. hűtő/, és így tovább amíg meg nem találjuk a meglepetést, pl. cukorkát.
- Lehet olyat is játszani, hogy egy gyerek kimegy a másik szobába, a többiek közöl pedig egyet elbújtatunk takaró alá, és ha visszajön , aki kiment, akkor ki kell találnia ki bújt el.
- Ennek egy változata, amikor azt kell kitalálni, annak, aki kiment, hogy mi az ami más lett azon, aki a kör közepén áll.
- Kisebbekenek jó, az, amikor autókra rákötünk hosszú zsinórt, és le kell ülni egy székre, és fel kell tekerni a zsinórt egy pálcikára. Aki a leggyorsabb, annak ér előbb célba az autója.
- Fújós versenyek: keménykartonból hajtsunk egy tölcsért, vágjunk bejáratot rajta. Ide kell befújni egy pinponglabdát.Másik változat: Egy zsinórt kifeszítünk,ráfűzünk papírtölcsért, ezt kell fújni a célig.
- Fiús bulin, ami nagy siker volt labdával dobálni a tejfelesdoboz piramist, illetve a vizipisztollyal célbalövős játék.

Amitnem próbáltunk, de jó lehet: az activity típusú játékok. /Pl. mesehős valaki, és a többiek mondataiból ki kell találni ki ő./

Én úgy tapasztaltam, hogy még kis lakásban is 2 óráig kordában lehet tartani a nagycsoportos, kisiskolás gyereksereget.

Elő lehet készíteni rajzeszközöket is egy sarokba, vagy kisasztalhoz. Kézműveskedni viszont csak valami nagyon egyszerűt,és gyorsat érdemes, úgy, hogy a kellékek maximálisan elő vannak készítve, és csak minimális segítség kell.

Végül egy-két meghívó ötlet:
A fenti kimonós lány volt a meghívónk. Ebben kislányom is tudott segíteni, elég egyszerű a hajtása, vszont nagyon mutatós. A szöveget wordben megírtam, és a hátára ráragasztottuk, elsős gyermekem, pedig ráírta a meghívottak neveit az elejére a szoknyára.
























































































Fókás meghívó


































Fújós játékokhoz vitorlás


































Ez a változat, gyufáskatulyából készült, mi meghívónak használtuk. Kreatív anyukáknak és gyerekeknek való, bele lehet tenni egy kis cukrot ajándéknak, és belehajtogatni a meghívó szöveget. /én kinyomtattam/

7 megjegyzés:

  1. Én a lányom 9. szülinapi zsúrján filccel feliratoztam meg a műanyag poharakat. Mondtam, hogy lány válasszon egy fiúnevet, az lesz ráírva. Rengeteg idő elment és hihetetlen hangzavar, nevetés volt. Nekem adtak lánynevet, meg minden megjelenő felnőttet is elneveztek. Végül, hogy ne legyen gond, az eredeti nevüket is odaírtam kis szivecskével, mintha szerelmespár pohara lenne. Pl. Dórának kitalálták a Pista nevet, a pohárra felírtam Pista szív Dóra, így nem keverték össze és vicces is lett... :)

    VálaszTörlés
  2. Igazán egyedi szülinapot szeretnél gyermeked számára? Vidd haza a Logikoffert, a szabadulós játékok legújabb generációját! Logikai kincskereső társasjáték elvitelre! Felejthetetlen szülinapi élmény az otthonodban!

    www.logikoffer.oldalunk.hu

    Foglalás: +3620 2130 588

    VálaszTörlés
  3. Igazán egyedi szülinapot szeretnél gyermeked számára? Vidd haza a Logikoffert, a szabadulós játékok legújabb generációját! Logikai kincskereső társasjáték elvitelre! Felejthetetlen szülinapi élmény az otthonodban!

    www.logikoffer.oldalunk.hu

    Foglalás: +3620 2130 588

    VálaszTörlés
  4. Kipróbáltuk a LogiKoffer küldetést, a mesés kincsvadászat nagyon tetszett a gyerekeknek, egyszerre fejlesztő és szórakoztató játék. Mindenkinek ilyen szülinapi élményt kívánok! 8-12 éves korosztály számára ideális választás, ha otthon rendezitek a gyerekzsúrt. Vigyétek haza Ti is a LogiKoffert! www.logikoffer.oldalunk.hu

    VálaszTörlés
  5. Kipróbáltuk a LogiKoffer küldetést, a mesés kincsvadászat nagyon tetszett a gyerekeknek, egyszerre fejlesztő és szórakoztató játék. Mindenkinek ilyen szülinapi élményt kívánok! 8-12 éves korosztály számára ideális választás, ha otthon rendezitek a gyerekzsúrt. Vigyétek haza Ti is a LogiKoffert! www.logikoffer.oldalunk.hu

    VálaszTörlés
  6. Kipróbáltuk a LogiKoffer szülinapi játékot és nagyszerű volt!
    Ajánlom mindenkinek! www.logikoffer.hu

    VálaszTörlés
  7. www.logikoffer.hu Ajánlom Nektek a LogiKoffer szülinapi játékot! Nálunk hatalmas siker volt! www.logikoffer.hu
    Ez egy izgalmas, logikai kincskereső játék, ami igazán feldobja a szülinapi zsúrok hangulatát.
    Sok rejtély és trükkös tárgy van elrejtve egy gurulós bőröndben, ezt lehet kibérelni és hazavinni.
    Igazán megéri az árát, nagyon élvezték a gyerekek és a végén még kincset is találtak.
    Eddig ez volt a legjobb szülinapi programunk, bátran ajánlom mindenkinek! Köszönjük az élményt!
    Próbáljátok ki! www.logikoffer.hu

    VálaszTörlés