2012. augusztus 11., szombat

Szövés gyerekeknek

Múltkor elém került a szakközépiskolás bizonyítványom, amiben az állt, hogy én gobelin szövő, szőnyegkészítő és javító mesterséget végeztem. Habár a középiskolában tényleg többnyire szőttünk, de azért nem érzem teljesen kompetensnek magam a technikában. Azért az azonban eszembe jutott, hogy jó lenne megismertetni ezt a gyermekeimmel, valamilyen egyszerű módon. A neten találtam is egy jó ötletet, amit gyorsan kipróbáltunk, főleg, mert Rózát is izgatta a hulahopp karikás szövés. Bár a szövés szerintem egyáltalán nem egyszerű technika, a segítségemmel elég jól elboldogult, és nagyszerű időtöltésnek is bizonyult.

Ha 5-6 éves kortól ajánlanám, de nekik is szükséges segítség. /Kisebb gyerekkel is lehet, de akkor a nagy részét mi kell, hogy csináljuk, vagy engedjük, hogy a kicsi össze-vissza dugdossa a fonalat, ez is egy jó játék lehet/

Később sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan kellene mindezt összefoglalva érthetően leírni azoknak is, akik még életükben nem szőttek semmit.

Szerintem mielőtt a hulla hoppos változatnak neki ugranánk érdemes feleleveníteni a papírszövést /ha jól emlékszem az első osztályos kötelező készletben volt ilyen papírszövő alapkészlet/. Találtam is egy egyszerű ötletet, amivel érdekesebbé tehetjük a gyakorlást.






  1. Vegyünk egy A/5-ös lapot, és a rövidebbik oldalát hajtsuk ketté. Majd vágjunk be rajta kb. 1.5 cm-es csíkokat. /Én itt félfamentes rajzlapot használtam, de szép papírokkal itt is csodát lehet művelni.
  2. Vágjunk színes papírból kb 1.5cm-es csíkokat, és kezdjük el befűzni. Én egy kis ajtót is kialakítottam a házikónak, de ha valaki belejön a szövésbe többféle mintát is  kialakíthat.Pl. http://www.minieco.co.uk/woven-paper-gift-topper/http://www.minieco.co.uk/geeky-weaves/


3. Rajzoljunk egy színes papír közepébe egy házikót és vágjuk ki, majd ragasszuk a papírszövésünkre.

A kicsit nehezebb dolog a hullahopp karikás szövés.

Mi ezt csináltuk:

Az instrukciók a következők:

    


1. Láncfonálnak vágjunk kb. 2 cmes csíkokat a póló testéből/több pólót is használhatunk, vagy nem foszlós anyagokat/, az, hogy milyen nagy póló kell függ attól, hogy mekkora hulahopp karikánk van. /a szegélyt vágjuk le/ Ha nagyobb a póló, és hosszabbra nyúlik mint a karika, nem probléma, én is megkötöttem. Szerintem kis gyermeknél egyszerűbb, ha a hulahopp egyik oldalára eső szálak egyszínűek, és a másik oldalára eső szálak másfélék, bár akkor már nem elég egy egyszínű pólót felvágni, hanem két különböző színű csíkot kell rákötnünk a karikára. Mondjuk a szövés nem egyszerű folyamat, nehéz átlátni gyakorlatlan szemnek melyik szál kerül fentre, és melyik lentre. 

2. Nyújtsuk ki az első láncfonalat a karikára a kép szerint. 

3. Tegyük rá a másodikat erre merőlegesen.

4. Ismételjük ezt meg míg így nem néz ki a karikánk.

5. Fogjunk össze 2 pár láncfonalat.

6. Kössük oda az első vetülék hurkot középre. Itt azokat a láncfonalakat használták, amiket összefogtak az 5. lépésben. 

7.-8. Kezdjünk el szőni a vetülékfonallal fent és lent, alkossunk egy szoros spirált. Próbáljuk meg befelé nyomkodni a szövött részt a közép felé. Ha elfogyott a vetülékfonalunk akkor, hurkoljuk vissza magába a szőnyegünk hátuljára a szál végét, és úgy folytassuk a szövést az új fonallal, hogy az előző végére tegyük rá az újat.

9. Vágjuk el a vetülék szálunk végét, ha túl közel vagyunk a karika széléhez.

10. Egyenként vágjuk le a láncfonalakat és kötözzük meg őket szorosan.

Nem tudom másoknál is előfordult-e ez, de nálam ez a hiba történt:
 /itt frizbi karikára szőttem szatén szalaggal/



 




Amit én úgy korrigáltam, hogy egyszerre két szálat ugrottam át, és így folytattam tovább a szövést.


A végén pedig ötleteltem mit lehet ezekkel a kis szövött darabokkal kezdeni. Ugyan nem csináltam meg szépen, de itt egy lehetőség, hogyan csinálhatunk egy kisebb darabból pl díszt, vagy medált.



Jó szórakozást!