2012. július 26., csütörtök

Egy kis nemezelés

Nagy melegben jól esik egy kicsit pacsálni, és úgy ismerkedni egy új technikával. Bár a nemezelés inkább ovis korúaknak való, a kicsik is kipróbálhatják, hogy kisebb darab gyapjút áztatgatnak a szappanos vízben és abból megpróbálnak kisebb kukacokat, bogyókat gyúrni. Az anyuka esetleg segíthet nekik, hogy a végén ebből legyen egy jó pofa labda. Azért kell a felnőtt segítség, mert ahhoz, hogy a labda jó kemény legyen elég sokáig kell gyúrni.

Ebben a bejegyzésben a nemez tulipán elkészítését lehet megtanulni.



A tulipán alapja a nemez labda. Ezt kell majd felül bevágni, kereszt irányban.
1. Egy kisebb labdához tépkedjünk apróra egy maroknyi gyapjút.
2. Két tenyerünk között finoman gömbbé alakítjuk.
3. Most szappanos kézzel kezdjük el gömbölyíteni úgy, hogy néha összenyomkodjuk, majd újra gömbölyítjük. Ne áztassuk el, épp csak annyi vizet kíván, hogy átitatódjon a gombóc.
4. Néhány percnyi gömbölyítés után óvatosan beborítjuk vékony a gyapjúhártyákkal. Szépen beborítjuk a gombócot ezekkel a fátylakkal és újra bömbölygetünk.
5. Díszíthetjük a labdát színes vékony gyapjúszálakkal. Ha felraktuk ezeket a szálakat is, újra szappanos kézzel gömbölygetünk./nyomkodni csak enyhén, mert ráncos lesz!, inkább gömbölyítsük!/ Néhány perces gömbölyítés után, mikor már kezd összeállni a labdánk, elkezdhetünk gyúrni.
6. Jó erősen kinyomkodjuk a labdát, majd két tenyerünk között újra gömbölyítünk. Ezt ismételjük addig, amíg a gyapjú össze nem áll. Ilyenkor már vizet nem kíván az anyag, csak nyomkodunk és gömbölygetünk. A kerek formára figyeljünk!
8. Nem kell nagyon keménynek lennie, mert akkor nem tudjuk szétvágni. Ha mégis lettek rajta recék, akkor próbáljuk meg egy vékony gyapjúréteggel bevonni, és azt ránemezelni.
9. Végül a tetejét kereszt alakban bevágjuk.
10.Egy lyukat fúrúnk egy hegyesebb ollóval,v. csavarhúzóval a tulipán aljába, és belecsavarjuk a hurkapálcát.
11. Levélkét egy hosszabb nemezcsíkból csináljunk két tenyerünk között, úgy mintha kukacot csinálnák. Majd cérnával rögzítsük a tulipánhoz.
segítség: www.nemez.hu

2012. július 25., szerda

Só- liszt gyurma II.

Használható alkotás:

Ha valami olyat csinálunk a gyerekkel, amit később használni is tud, akkor szívesebben áll neki az alkotásnak. Mi múltkor kis tálat készíthettünk, amiből a gyerekek ehettek is cornflakes-et. Használat után kiöblítettem óvatosan kis mosogatószeres vízzel, és tiszta vízzel, majd kitörölgettem, így máskor elő lehet venni kisebb étkezéskor.

Ha kisebb a gyermek /3-5 éves/, akkor elkél a segítség, hiszen nem minden gyerek kitartó. Hangsúlyozzuk a közös munkát, és kérjük gyermekünket, hogy segítsen nekünk. Ne erőltessük a kreatívkodást, legyen ez foglalkozás mozgás, séta után, és akkor mikor a gyerek örömmel áll neki.




Lépések:

1. Csináljunk só-liszt gyurmát, úgy ahogy azt az előző bejegyzésemben leírtam: http://kreativgyermek.blogspot.hu/2012/07/so-liszt-gyurma-i.html
2. Vegyünk elő egy joghurtos, vagy tejfölös kimosott poharat. /én egy átlátszót találtam/
3. Gyúrjunk kukacokat a gyurmából.
4. A pohár peremétől kezdjük el körbe tapasztgatni a gyurmát.
5. Ha mindenhol betapasztottuk, akkor kicsit hengergessük meg a gyúródeszkán.
6. Tehetünk rá csillámot, rajzolhatunk bele filctollal, magokkal díszíthetjük, stb.
7. Szárítsuk ki vagy a napon, vagy sütőben, vagy csak az ablakban.
/Ha kiszáradt be is lehet festegetni/

Ehető tálak készítéséhez pedig itt a leírás:
http://www.applepiepatispate.com/bread/soup-bowl-recipe/



2012. július 24., kedd

Só-liszt gyurma I.

Én gyerekkoromban nem emlékszem arra, hogy sokat só-liszt gyurmáztam, pedig ez egyszerű, olcsó, és környezet-, és gyerekbarát megoldás, ha kézműveskedni akarunk, és végtelen variációban készíthetünk belőle alkotásokat . A kisfiam ezt pl. jobban szereti, mint a festést, vagy a rajzolást. Amikor először próbáltam itthon elkészíteni az alapanyagot, többször is elrontottam az arányokat, míg egy kedves óvónéni elárulta, hogy ő hogy csinálja. Én nem vagyok az a "grammra kimérős" fajta, inkább csak úgy érzésből szeretek főzni is. Így hát az én receptem így szól:

  Só-liszt gyurma recept:

-1 rész liszt
-1 rész só
/szóval ugyanannyi liszt, mint amennyi só/
-egy kis olaj /ez kb 1-2 evőkanál/
/van aki az olívaolajra esküszik, mondván, hogy az nem lesz büdös később, mondjuk én soha nem tapasztaltam, hogy a napraforgó olajjjal bármi probléma lenne/
-víz 
/Óvatosan adagoljuk, először egy kicsit csak, gyúrjuk a masszát, és majd meglátjuk mennyi víz kell, hogy kemény gyurmaállagot kapjunk. Ha kicsit puhább és ragadósabb lett, ne aggódjunk, mert csak lisztet kell hozzá tenni/

Hogyan tehetjük az ezután következőket érdekessé?

Színezéshez használjunk fűszereket!

Ez azért jó, mert:

1. ha kisebb gyermek beleeszik, akkor sem lesz semmi baja
2. szép, természetes színeket kapunk
3. gyermekünk megismerheti a fűszerek illatát, színét
4. mesélhetünk a különböző fűszerek hatásairól, felhasználásáról, mibe főzi bele anya stb./

Felhasználhatunk bármilyen fűszert, amit a konyhában egyébként is használunk.
Én ezeket szoktam:
- kurkuma (csodás illata és színe van)
Itt többet lehet róla olvasni:
http://antalvali.com/kurkuma/kurkuma_avagy_mit_tud_a_szent_por
- piros paprika
http://gasztroabc.hu/a-pirospaprika-elettani-hatasai/
-őrölt babérlevél
http://gasztroabc.hu/lexikon/alapanyagok/fuszer/16+bab%C3%A9rlev%C3%A9l/
-kakaó
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kaka%C3%B3_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)

Mit csináljunk só-liszt gyurmából:

15 hónapos kortól 3 éves korig:
- kukacok
-csigák
-gombócok

A kisfiam pl. ezt csinálta:


Ebben az életkorban örüljünk, hogy gyermekünk, tapicskolja, döngöli a gyurmát. Ne várjunk el tőle tökéletes formákat, és mindig nagyon dicsérjük meg. /A dicséret nagyon fontos az önértékelés szempontjából/

3 éves kortól:
- figurák /ha túl puha a gyurma, és pl. a hóember szétesik, szúrjunk bele fogpiszkálót, és így rögzítsük a fejet, vagy a kezeket/
-gyöngyök  /kis gombócokat csináljunk, szívószállal lyukasszuk ki őket, és hagyjuk megszáradni/

A kislányom ezeket készítette:

Ilyenek a gyöngyök:




Díszítéshez használhatunk magokat /kukorica, lencse, bab, árpa, stb./ (nagyobbaknál, ,ert a kicsik lenyelhetik!), vagy amit én nagyon szeretek, az az IKEÁban kapható pecsételős végű filctollal, amikkel nagyon jó pofa mintákat csinálhatunk.

A só -liszt gyurma szárítása:

A só liszt gyurmát sütéssel is ki lehet szárítani. /gyorsabban sütőben fél órát a legalacsonyabb fokozaton nyitott ajtónál, majd fél óránként már csukott ajtónál 50 fokkal emelve a hőmérsékletet 150 fokig. Szárítás után pedig még ki lehet égetni kb 200 fokon, de figyelni kell, meg ne égjen, főleg a vékonyabb helyeken. Egyes részeket le is lehet takarni alufóliával, nehogy túlbarnuljanak, míg a többi világos marad/


Szerintem azonban felesleget az energiát, gázt fogyasztani, mert a só-liszt gyurma nyáron 1-2 nap alatt kiszárad magától, télen pedig én a konvektorra teszem alufólián. Legyen a gyermekünk türelmes várja meg míg kiszárad.

Később kipróbáltam én is a só-liszt gyurma szárítást, és eljutottam egy kompromisszumos megoldásra, amit itt olvashatsz:
http://www.kreativgyermek.blogspot.hu/2013/10/oszi-so-liszt-gyurma-tal.html

Itt pedig rengeteg gyurma recept, pl. porcelán gyurma is : http://gyurmacsoda.blogspot.hu/p/hideg-porcelan-recept.html

2012. július 8., vasárnap

Kreatív szülinap

Gyerkőcünk szülinapját nemcsak egy születésnapi parti teheti érdekessé, hanem az előkészületek is, amibe bevonhatjuk őt. A születésnapi tortát csinálhatjuk vele együtt, és máris izgalmasabbá válik a sütés-főzés. Jobban telik az idő, és jó móka is, bár esetleges felfordulással számolnunk kell. Én mindenféle konyhai dologba igyekeztem gyermekeimet minél hamarabb bevonni, pl.ilyen feladatokat kaptak: a liszt átszitálása, az alapanyagok összekeverése, szilvásgombóc készítésnél a szilva v. szilvalekvár becsomagolása, kisfiamat pedig leginkább a gépek kezelése, pl. a daráló v. keverő gombjának megnyomása izgatta /persze felügyelet mellett!/ Kislányom, aki öt és fél éves már múltkor egy egész adagnyi krumplit vágott fel lelkesen.

A torta alapjának én mindig egyszerűbb muffinszerű receptet választok, amit gyorsan össze lehet keverni. A tortát csokimázzal vontam be és erre jött a díszítés. Mi marcipán masszából gyúrtunk formákat. Ami azért jó, mert olyan mint a gyurmázás, ami fejleszti a kézügyességet és a kezet is, és ezek a mozgásfajták azért is fontosak, mert ezek a mozgások előfeltételei az írástanulásnak!  Én fehér marcipánt vettem, hosszas filózás után, mert a színezést is magam csinálhattam ételfesték porral, ami szintén érdekesség a gyerekek számára, és így olcsóbb is. /Az Ázsia boltban, a Vásárcsarnok mellett lehet mindenféle színű marcipánt is kapni, és ételfesték port is. Én a neten, aukciós oldalakon vettem, mert ott lehet olcsóbban is kapni kisebb mennyiséget/

A marcipánt szinezése:
1. egy csepp tiszta gyógyszertári alkohollal összekeverünk egy késhegynyi port
2. belegyúrjuk a marcipánt /ha túl vizes, akkor porcukrot adunk hozzá

A marcipánt egyébként porcukrozott felületen érdemes gyúrni, és ha túl puha, akkor be kell rakni egy rövid időre a hűtőbe.

A színek keveredéséről is tanulhatunk. A porokat is kevehertjük, de bízhatjuk a munkát a gyerekre is, úgy, hogy ő pl. egy kék és sárga golyót gyúr össze, így megtapasztalhatja,hogy abból zöld lesz.

A kisfiam a betűket szereti, /észrevettem, hogy ő formákat nem nagyon szeret rajzolni/, ezért megkértem, hogy csináljon betűt. /érdemes megfigyelni mi a gyermekünk érdeklődési köre, mert pl. egy kis trükkel azok a fiúk is rávehetők kézműveskedére, akik egyébként nem szeretnek rajzolni, festeni/
Legegyszerűbb golyókat, kukacokat gyúrni, és azokat összerakni, de a kislányom pl. már lovat, és autócsaládot is készített önállóan.

Ami kimaradt, és szerettem volna, csak időm és energiám nem volt rá, hogy keverhettünk volna cukormázat is, több színűt és, akkor szívószállal és fogpiszkálóval is születhetett volna egy két festmény is a tortánkra.



Fontos, hogyha gyermekünk kreativitását akarjuk fejleszteni /aminek fontosságáról a következő bejegyzésemben írok majd/, akkor ne törekedjünk az általunk tökéletesnek tartott végeredmény elérésére, és ne nyúljunk bele a gyermek művébe, csak ha kéri. Dicsérjük meg a kész alkotást, így kap kedvet a későbbiekben is a kézműveskedéshez a kicsi./ A gyermekek alapvetően kreatívak, és fontos, hogy ösztönözzük őket új, szokatlan megoldásokra is!